Élet a ryzsy.dot.com előtt

Szerző: Sergő Z. András - 2010. november 29. hétfő

Azt mondják, 15 éves a magyar internet. Vagy a honi internetes tartalomszolgáltatás, mindegy, a lényeg, hogy akkor kerültek fel a netre a legelső weboldalak. Én 1996-ban, 14 évesen ültem először internet elé, nem akármilyen világ volt még az. Szabó Gergely (hh) Webisztán-posztjában akadtam az Index videójára, amely kapcsán felelevenedtek a régi emlékek; valahogy úgy, ahogy a posztírónak 3:07-nél.

Szóval 14 éves voltam, zöldfülű gimnazista, és Bence barátom rángatott el az internet szakkörre, mégse egyedül menjen. A gimi polihisztora, a Dőry buherált össze egy működő netkapcsolatot; egy fizikaszertár egy gép, két szék és 30 kamaszfiú. Először képzésben kellett részt venni, Dőry mindenki kezébe nyomott egy általa készített jegyzetet, amelyen olyan szavak röpködtek, hogy gopher meg telnet vagy éppen netikett. Hogy a neten mindenki tegeződik, mert az ugye angol, és hogy az e-mailt azt hogy is kellene magyarul hívni, talán elektronikus levélnek.

Aztán vizsgázni kellett, és aki sikeresen vizsgázott, az géphez ülhetett. Az egyetlen géphez. De nem ám akárhogy és akármikor, hanem előre egyeztetett időpontban, feliratkozva és egyszerre csak ketten. Az egyik netezett, a másik jegyzőkönyvezett. A lúzer. Gyűjtöttük a www címeket, lekapcsoltuk a modemet, ha már letöltött a weboldal, mert rohadt drágák voltunk az iskolának. De már nem néztünk hülyén az ausztrál rokonokra, amikor azt mondták: küldj levelet az elektronikus levélcímemre, az gyorsabban ideér.

Mert már volt ám nekem is: ser@bok.zpok.hu

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Lírai film líra nélkül

Szerző: Sergő Z. András - 2010. november 26. péntek

A héten bemutatott koreai mozi, a Poézis – Mégis szép az élet című film sokmindenről szól, csak két dologról nem: poézisról és szép életről. Ezzel még nem is volna baj, főleg, ha szólna valamiről. Egyvalamiről. De nem teszi. Cannes-i díjas forgatókönyv, olálá.

Nem szívesen mondok rosszat koreai filmről, leginkább azért nem, mert szívesen nézem őket. Ez persze még kevés, rajtam kívül sokmillióan szeretik. Persze ez sem elég, mondjuk ki: jók a koreai filmek. Jobbak – szerintem – mint a többi ázsiai. Ez persze kevés.

Az írás a Filmtekercs Fényportálon folytatódik.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Machete, az öldöklő angyal

Szerző: Sergő Z. András - 2010. november 20. szombat

Ha B mozi, akkor Steven Seagal. Ez annyira igaz, hogy nála jobban már csak Chuck Norris nevére rímel a populáris filmkultúra. Steven Seagal már saját reality sorozattal is rendelkezik, ami ugye köztudottan csak a legnagyobbaknak jár, itthon például Győzikének és Korda Gyurinak. Robert Rodriguez a Machete főszerepére nem, de azért egy kisebb szerepre őt választotta.

Hanem a fő- és címszereplő Danny Trejo. Sok műfaji (akció- vagy horror-) filmben szerepelt kisebb-nagyobb szerepben, például Michael Man Szemtől szembenjében, a Desperadoban, a Con Air – A fegyencjáratban, Antal Nimród Ragadozókjában vagy Rodriguez korábbi filmjeiben, többek között az Alkonyattól pirkadatigban és folytatásaiban. Most a legnagyobb hangsúly rajta van, egy legendát alakít, egy hős macsót, akiről maga a film is elneveztetett; garantált hát az út az ikoni állapotig.

Az írás a BackStage Magazin következő számában folytatódik.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

Írás a vászonra

Szerző: Sergő Z. András - 2010. november 1. hétfő

Kapásból tudnék mondani most három másik írni valót, amelyek közül ez a poszt nem az első, de még csak nem is dobogós. Persze az embargó alól lassan egy hete feloldott videófilm megér egy bejegyzést és vele egy személyes vallomást. Sosem szerettem volna a filmkészítők oly széles, mégis bennfentes táborába tartozni, de így is fejembe szökkent az a gondolat, hogy ez az első kisfilm – lévén ugyan riport, de attól még film -, aminek elkészítésében részt veszek. A 20. szentendrei antióchiás hétvégén készített felvételekkel valamit kezdeni kellett, hát lett mellé két interjúalany, két interjú, egy cél, és öt perc. Kicsit több. Mindenki lelki egészségére!

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , | 1 hozzászólás

Óidár ifőtep 2rm

Szerző: Sergő Z. András - 2010. október 25. hétfő

Visszacsinálják a Petőfi Rádiót? Megint lesz körkapcsolás meg jó időben szóló nóta? Faakasházi Tivadaa csak nem osztja az észt?! És valóban tilos a hajóvonták találkozása?

Egyes körökben sikk azzal kérkedni, hogy “én nem tudom megszokni, hogy MR, nekem a Kossuth az Kossuth”. Pedig ez színtiszta ízlés dolga, sokan mégis nemzeti ügyet faragnak belőle. Nem mondom, engem is szomorúan ért a sportszerkesztőség teljes szétverése, hiszen a Magyar Rádió szórta messze a legjobb sportműsorokat. A közszolgálatisággal is problémák adódtak, hiszen csak zenét adni NEM MENŐ. A Petőfi MR2 eleinte nem tett mást, és ma se nagyon. Ennél még a Danubius is jobb. Még akkor is, ha a Rádió szlogenje szerint “A zene kultúra. A kultúra közszolgálat.”

Nem, a Petőfi ebben a formában annyira nem biztos, hogy közszolgálat.

Persze ebben az esetben – uram bocsá’, remélem senki sem tart technokratának – lehet, hogy nem elsősorban a közszolgálatiság a kérdés. Mert az MR2-Petőfi egy év alatt lett az ország egyik leghallgatottabb és véleményem szerint a legeredetibb profilú adók egyike. Az MR2 maga lett a fiatalság, és a Rádió vezetése egy huszárvágással teremtette meg azt, amiről minden főszerkesztő és médiacézár legfeljebb csak álmodik. Hogy pillanatok alatt a bűvös 18-49 korosztályra hangolja médiumát.

Feltehetően ez nem tetszett a nemrég médiapápává médiadominává kinevezett Szalai Annamáriának, aki már akkor, ex-ORTT tagként fő ellenlábasa volt a szocialista érában kinevezett rádióelnök Such György radikális változtatásainak. Akkor szűnt meg A Szabó család (úgy látszik, ezt már linkelni kell, pedig gyerekkoromban még én is kevés hallgatói egyike voltam a Kádár-rendszer XXI. századi nyúlványának). A múlt vasárnap a Quarton megjelent írás már kész ténynek veszi az adó visszapetőfisítését.

Nem mondom, a közszolgálat legyen közszolgálat! Az új együtteseket megismertető és már meglévőket felfuttató rádió sokat tett a Zagar, a 30Y, a Kaukázus, a Vad fruttik vagy éppen a Quimby magas zenei szintre emelésében, a magyar kultúra ápolásában. Ehhez pedig rádió kell, legyen akármi a neve.

A ma az Új Reformköröktől érkezett sajtóközleményben sok kis Mesterházy Attila tiltakozik a rádió megszüntetése vagy legalábbis radikális átalakítása ellen. Drasztikus átalakításokról jó, ha balról nem beszélnek. Hogy úgy mondjam, huszárvágás helyett tetszettek volna inkább lehetőséget teremteni a magyar feltörekvő zenei életnek. A PANKKK programról mondjuk tényleg nem sok zenész tudna emlékeibe révedni. Persze szép lenne, ha egy oldalról egyféle szél fújna, és nem politikai színezet tenné le az x-et 30 y mellé.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Városfoglalás

Szerző: Sergő Z. András - 2010. október 14. csütörtök

Nem azért mondom, mert a pécsi városháza pr-kommunikációs osztályon dolgoznék, minthogy nem, viszont azt se tudom, van-e olyan. Csak remélem. Na de szóval Pécs jó hely. Követendő módon jó hely.

A Mogács-féle jó nő fogó gát
Nem tudom, ki nem ismeri még a Mogács-féle jó nő felfogó gátat (5:20), de úgy néz ki, hogy a pécsiek igen. Persze én a belvárosban jártam, meg laktam, nem pedig az Uránvárosban, a sétálóutcában pedig könnyen beszél, aki nem dadog. Meg aztán után ugye egyetemi város, ahol viszonylag kevesebben vannak a bányásznők (kivétel: Uránváros).

De térjünk a lényegre: CinePécs
Idén ötödször rendezték meg a Pécsi Filmünnep helyett MovEast Fesztivál helyett CinePécs Filmfesztivált, amelyen a Filmtekercs miatt voltam lent, és amely fesztivál célja a közép-kelet-európai régió friss szeleinek fújása. Dél- és észak-szláv, magyar, román, német és egyéb első- vagy másodikfilmes alkotó mozijai közt szó szerint csemegézni lehet. Persze – nem elhanyagolható módon – elgondolkodni, találgatni, melyik rendező lesz majd néhány év múlva nagy rendező. A kedvenc – itt is elmondom – a lengyel Zéró volt, egy nagyváros napjának keresztül kasul zajló történetével. A gyakran erős és eredeti programhoz a városi körítés nem mindig méltó. A fesztiválközpontnak helyet adó Civil Közösségek Háza ugyan gyönyörű, de nagyon nem akadálymentes, úgyhogy 1. mission failed, -10 pont. A két mozi állapota pedig hagy némi kívánni valót maga után. Az Apolló maradt szabad bölcsész szűk rétegmozi, és a nyitó- és zárógálának is helyet adó Urániát sem nevezném filmszínháznak. “Csak” mozinak.

Na de EKF 2010 – a jó város záloga?
Vagyis Pécs Európa egyik kulturális fővárosa ebben az évben, de ebben nincs semmi újdonság. A városra irányuló figyelem már fontosabb dolog. Én eddigi majd’ 30 évemben egyszer sem jártam a baranyai megyeszékhelyen, idén kétszer is. Egyszer a Buena Vista Social Club koncert, egyszer pedig a CinePécs ideje alatt. Városimázsnak ez pedig nem rossz.

Mondjuk csak ez kevés. Sokkal jobb látvány volt a tisztán, rendben tartott belváros, a megújuló közterek, az olcsó és színvonlas éttermek, a rengeteg múzeum (csak így hirtelen: Zsolnay, Csontváry, Vasarely, Munkácsy-trilógia). A város élhető, és – amint látom – a helyiek élik is. Hogy frappáns legyek, és politikus: Pécs a pécsieké!

Vasárnap délután helyiek ültek a Kossuth téri kávézókban, mindenhol szökőkút csobog (a reprivatizált vízművekből könnyű…), emberek betakarózva a kirakott takarókba, gyermekeik a vendégeknek kikészített gyerekjátékokkal játszottak, a kocsi a közeli mélygarázsban pihent. A helyiek többen voltak, mint az – amúgy nem kis létszámban jelen lévő – turisták. Idilli állapot.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Fuckyeahamerika

Szerző: Sergő Z. András - 2010. október 13. szerda

Egyszer valahol olvastam, hogy a Rómeó és Júliát elő lehet adni a világ legnagyobb színpadjain és zsebkendőnyi területen ezerféle stílusban. Ugyanez igaz az ‘56-os történetekre, így a Kolorádó Kidre. Vágvölgyi B. András filmje formabontó és nagyon dögös, de a történet néha kicsit lapos vagy zavaros. ‘56-os történetből persze sosem elég.

Akkor kérném a lányokat háromra mondják az aktuális kedvenc szívtipró nevét egykettőhárom: Nagy Zsolt. Az idei Filmszemlén két főszerep jutott a fiatal sármőrnek, ráadásul igen jó, hálás alakítások vártak rá. A Team Building nehezen kezelhető rendbontója és jelen film börtönbe zárt szabadságharcos forradalmára között ráadásul van valami hasonlóság. A nyers erő, a férfiúi tesztoszteron, a problémás vad csikó jutott most is Kreuzer Bélát alakító Nagy Zsoltnak.

A cikk a Filmtekercs Fényportálon folytatódik.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

Falakat bontogat a fogyatékos kampány

Szerző: Sergő Z. András - 2010. szeptember 9. csütörtök

“Bárdos András tolószékbe került” – adja hírül a döbbenetet az Addict blog, majd gyorsan hozzáteszi, hogy csak néhány percről van szó. Itt hallottam először a Médiaunió “Kerülj közelebb!” nevű, szeptemberben induló kampányáról.

Nincs de! Emlékezhetünk a média- és reklámügynökségeket tömörítő szervezet tavalyelőtt futó társadalmi kampányára, amely az egészséges életmód témája után most a fogyatékkal élők. Illetve a fogyatékkal és az a nélkül élők kapcsolata.

A Nincs de! kampányt elismerően, de kis távolságtartással fogadtam. Hiszen én is úgy gondolkodtam, mint mások, hogy jó-jó, meg szép is, de ez persze mindenkire vonatkozik, csak rám nem. Én nem vagyok “olyan”. Ez a mostani kampány nemcsak, mint érdeklődő, hanem mint érintett is a látókörömbe került.

Sok padkán egyedül is túljutok, de rengeteg magas útpadka van a városokban. Ne félj, ha megkérlek, hogy segíts! Elmondok mindent és azt is látni fogod, hogy nem kell nagy erőt kifejtened akkor, ha egy padkánál együtt küzdjük le az akadályokat. Elég egy enyhe döntés, és egy gyors húzás és már fenn is leszek – a Te segítségeddel.

Olvasom az integrációs weboldalon, s bólogatok. Pontosan ez az, amit én is minden egyes kontaktuskor tapasztalok. Ez csak az egyik gondolat, mondhatni, ez már a haladóknak szól. Mennyire hasonlót tapasztalok az utcán járva-kelve, és mennyire nem ezt tapasztalom azoktól, akik már túlestek az első enyhe döntésen. Érzik a “közös munka” örömét. Sőt, hányszor mondják ők: mennyivel többet meglátok, amióta ismerlek. Amíg mindenkinek lesz valakije, addig azért még egy falat át kell törni.

Bárdos András a Kerülj közelebb! kampányban

Bárdos András a Kerülj közelebb! kampányban

A “jajfalat”. Szemellenzős anyukák és nagymamák falát, akik buszon és utcán ülve terelik el gyorsan a szót, amikor óvodás utastársuk arról kezdi el faggatni, hogy “az a bácsi az miért”. A dolgokról beszélni kell – szólnék hozzá ilyenkor én is, még ha jobbnak is tartom nem beleszólni a másik nevelési elveibe.

Az Ability Park már elkezdte. A Kerülj közelebb most talán ezt folytatja. Az Ability Parkban – még a Millenárison – emlékszem, egy régi vak ismerősöm tartott nekem idegenvezetést. Csodálkoztam.

A kampány Facebook- és Twitter-profilja.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Senki földjén

Szerző: Sergő Z. András - 2010. szeptember 6. hétfő
old_265 Az M6-os autópályáról Bólynál lekanyarodva kacskaringós az út, majd Villány után kezdem úgy érezni, letérünk a térképről. Nagyharsány, Kistapolca, Siklósnagyfalu, Egyházasharaszti. Old. Az ottfelejtett falvak egyike, a senki földje. 20 éve szeptemberben a Csoda szinonimája volt.

Old község s vele az egész Ormánság maga az elfelejtett tájegység. Halmozottan hátrányos környék a horvát határ mentén, az ország legdélibb területein. Több mint 250 km-re a fővárostól, a nemrég még háború sújtotta ex-Jugoszlávia tőszomszédságában. A kulturális fővárosi cím okán tündöklését napról-napra megélő Pécs árnyékában apró, szétdarabolt falvak minimális infrastruktúrával, annál is gyérebb munkalehetőségekkel. Amolyan ottfelejtett hátország.

Old község ennek a hátrahagyott világnak keleti csücske. Szó szerint egyutcás zsákfalu, ahol már a tehenek sem legelnek, mert nincsenek, a szomszédos Beremend cementgyárában is már csak keveseknek jut munkalehetőség. A fogyatkozó lélekszám ma már alig 300 körül van, és az idősödés itt sem rendkívüli.
A sajnos nem egyedi ormánsági, sőt országos viszonyok mellett mégis némi optimizmussal fogad minket Bohner Péter, helyi asztalosmester, a falu közéletének és református gyülekezetének egyik kifáradhatatlan motorja, s mutatja be – kicsit saját gyermekeként – a 20 éve felújított templomot.
A környék több tucat omladozó templomának egyike volt csak az oldi, amelyet az 1980-as évek közepén több társával együtt bontásra ítélt az állami vezetés. A helyiek heves tiltakozásának köszönhetően azonban a legtöbb lebontott templommal ellentétben Oldon inkább a felújítás mellett döntöttek.
A falak és a tető megszilárdítása már meg is történt a falu és a környék összefogásával. A fakazettás mennyezet már nehezebb feladat volt. A „véletlenek sora” azonban úgy hozta, egy idős svájci házaspár vetődött Pécsen és Harkányon keresztül Oldra, és döntött úgy: örökségéből vág ki egy darabot, és adja azt a dél-baranyai kistemplom új kazettás mennyezetének elkészítésére.
Az anyagi segítséggel azonban nem ért véget a húsz évvel ezelőtti esemény. A történetesen éppen festőművész feleség maga állt a kezdeményezés élére. Svájci létére látogatta meg a magyar fakezattás református templomokat, ismerte meg a motívumaikat, és keresett meg több tucat önkéntes festőt szerte Franciaországban és Svájcban, hogy elhozza őket Magyarországra.
20 éve szeptemberben mintegy 50 ember töltött itt három hetet, mentve meg ezzel a falu református templomát, s tette ezzel az ormánsági lebontott templomok kevés túlélőjének egyikévé a kis oldi gyülekezet helyét. Talán nem kérdés, hogy a legkacifántosabb sorsú túlélők egyikévé.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Forrest Gumpot megrajzolják

Szerző: Sergő Z. András - 2010. szeptember 1. szerda

Nem kérdés, hogy bármely mű – mondjuk a Rómeó és Júlia – előadhatóak több száz ember előtt nagyszínpadon, zsebkendőnyi méretű stúdióban, musicalként, rockoperában vagy hangoskönyvben. Forrest Gump történetét egyszer már láttuk, de Tom “Fussforestfuss” Hank most gyurmafigurában reinkarnálódik. Mary és Max története szeptember végétől a mozikban.

Ezeken a hasábokon viszonylag ritkán esik szó animációs filmről – cikkíró most vetemedik először erre. Nem véletlenül, hiszen az animáció külön műfaj, igazi rétegjelenség, többnyire a városi fiatalok képregényadaptációinak világa. A Mary és Maxszal azonban kivételt teszünk. Mert mégis mikor jut arra az elhatározásra film készítője, hogy megrajzolva mondja el véleményét a világról? Ha valami extrém, különös látványvilágot szeretne elénk tárni, vagy ha egy teljesen saját, semmi máshoz nem hasonlítható, egy saját univerzumot kell teremteni.

Az írás az októberi Képmásban folytatódik.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , | Szóljon hozzá most!